Kölcsönösen segítjük egymást apostoli törekvéseinkben
Bízunk az isteni gondviselésben
Másokat elvezetünk Isten igaz megismerésére
Másokat is bekapcsolunk a missziók művébe

Tudnivalók

Fontos gyakorlati tudnivalók mielőtt elindulnál a zarándoklatra: 
"A zarándoklat hitből fakadó együttlét, melynek célja, hogy hitünket, keresztény elkötelezettségünket az Egyház közösségében megerősítsük, hogy őszinte szívvel Istent keresve előrehaladjunk életünk zarándokútján."

Ennek lelkületében a következőkre lehet számítani: 
Az úton önállóan csak a 18. évüket betöltött emberek vehetnek részt. A 15 év aluliak szülői engedéllyel a felnőtt kísérő felügyelete alatt vehetnek részt a zarándoklaton. 
Naponta 18-35 km utat teszünk meg gyalogosan változatos terepen. Eközben az egész úton lemondunk a dohányzásról, alkoholfogyasztásról, rádiózásról, (mobiltelefont csak a nap végén használhatunk). Az úton betartunk rendet és fegyelmet.

TÚRAFELSZERELÉS

hálózsák, kis hátizsák (napi holminak), jól bejáratott cipő, nap ellen sapka, esőkabát, személyes iratok, szentolvasó, papír, toll, elemlámpa, matrac vagy izolír. 
ruhanemű: meleg pulóver, póló, ing (nem ujjatlan), fehérnemű. A legalább térdig érő szoknya, a rövidnadrág a jó ízlést és a zarándoklat vallásos jellegét ne sértse. Érdemes becsomagolni egy ünneplőt is, melyet a kegyhelyen fel lehet venni. 
saját gyógyszer, kötszer, fásli, 
egyéb: tisztálkodási felszerelés, vécépapír,

Az étkezéshez: műanyag tányér, evőeszköz, kulacs, bögre.

SZÁLLÁS: Legtöbbször iskolákban, tornateremben vagy tantermekben (lehetőség szerint külön férfiak és nők), a padlón. Néha családok hívhatnak meg otthonaikba. Sátorban alvás nem lesz, nem kell sátor.

ÉLELMEZÉS: Útközben valamint a végállomásokon az emberek segíteni szoktak. Így mindennap kapunk egyszeri meleg ételt, a többi étkezésről mindenki maga gondoskodik hazulról hozott ennivalóval. Útközben a kenyérbeszerzés lehetősége biztosított.

TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG: a nap végén van. Iskolákban zuhanyzók.

CSOMAGSZÁLLÍTÁS: a buszunk szállítja naponta a szálláshelyre. Nekünk csak a napi felszerelést kell vinni (étel, esőkabát, rózsafüzér, kulacs, bögre, kanál).Tekintettel a busz kapacitására csomagok száma korlátozott. Mindenki egy bőröndöt és egy háti táskát hozhat magával. 

ORVOSI ELLÁTÁS: a zarándoklaton orvosok is részt vesznek, akik szükség esetén az ellátást és a szakszerű szállítást biztosítják. Ha valaki gyógyszert szed, a megfelelő mennyiséget hozza magával, az esetleges betegséget be kell jelenteni az orvosi szolgálatnak. Mindazok, akik betegség vagy más fontos ok miatt nem bírják a napi távot beszállhatnak kocsiba, s előremehetnek a következő szálláshelyre.

UTAZÁS: külön busszal utazunk Bielsko-Biała városába (térkép ITT található). A busz aug. 5-én kb. délben Budapestről indul és a zarándoklat után haza hozza a zarándokokat.

BIZTOSÍTÁS: Minden zarándok szerezzen Európai Egészségbiztosítási Kártyát (ingyenesen igényelhető a TB irodákban). Célszerű egyénileg megkötni utasbiztosítást a zarándoklat idejére (aug. 5 - 12.).

KÖLTSÉG: 32 000 Ft (ami az útiköltséget és a teljes szervezési költségeket tartalmazza).

© 2014, Salvator.hu