Galgahévíz határában már a korai középkorban települések léteztek. A fennmaradt oklevelek a XIII. század elején hírt adnak a hévízi apátról, aki a –valószínűleg- bencés kolostor elöljárója volt, sőt egy monostor is állt a Szent András- part néven ismert dombon, melynek alapfalait Arányi Lajos megtalálta.
Pázmány Péter régi okmányokban említett, de ismeretlenrendű apátságok közé sorolta a hévízit, s azt írja róla, hogy 1221-ben már fennállott. Később a Királykönyv a Váczi Egyházmegyének tulajdonította.
Ezek az okmányok csak Hévíz és az egykor létező településeknek a birtokosairól tudósítanak bennünket, a hitéletre vonatkozó adatok is kimerülnek a monostor kegyúri jogának említésével. Az apátság fennállásakor bizonyára az itt lakó szerzetesek gondozták a hívek lelki életét.
Hogy a mai Galgahévíz területén mikor alakult meg az első középkori falu, pontosan nem tudjuk, a további évszázadokról nincs olyan adat, amely a falu vallási gyakorlatára, annak szervezettségére utalna.
(A néhány évszázaddal ezelőtti adatokban két forrásra támaszkodhatunk: az ún. Törzsvagyonkönyvre, melyet a község akkori plébánosa, Horváth József vetett papírra, a másik Chobot Ferenc nevéhez fűződik, aki a Váci Egyházmegye történeti névtárát állította össze.
Az 1673. évi Pongrác-féle térképen látható a falu temploma, mely Szent Miklós tiszteletére ajánlott kicsiny fatemplom volt, melyet a Törzskönyv szerint a XVIII. század elején építettek a hívek filléreiből Makay István irányításával, aki az első plébános volt itt.
1718-ban szintén ők szilárd anyagból új templomot kezdtek építeni, amelyet 1722 fehérvasárnapján szentelt fel Berkes András püspök és váci nagyprépost.
E templom ékesítésében szerepe volt Szabó István és Bunkóczi Ferenc plébánosoknak is. Mivel néhány évtized alatt szűknek bizonyult, 1786-ban herceg Esterházy Miklós kibővítette.
A főoltár képe 1793-ból származik, Szent Miklós püspököt ábrázolta.
1869-ben tízváltozatú Mózer- féle orgona, 1882-ben keresztelőkút és gyóntatószék is készült.
A belső teret a padok négy felekezetre osztják. Elegendő lobogó és kellő számú miseruha állt rendelkezésre. A templom belső megvilágítását két függőcsillár is szolgálta. A kegyúr a templomot 1880-ban restauráltatta, majd a következő évben a hívek adományából belülről is kifestették. 1958-ban már így látta a műemlékleíró: A falu temploma téren álló, egytornyos, későbarokk épület, gotizáló támpillérek erősítik. A torony nyújtott, sarkain toszkán jellegű lizénák. Belső tere öt boltszakaszos, csehsüveg boltozatokkal fedve. Enyhén kiugró pillérek választják el az egyes boltszakaszokat, golyvázott párkányokkal. A főbejárati oldalon ívelt vonalú karzat. A coft stílusú szószék fából készült, fehérre festették, aranyozott, füzéres, rozettás díszítéssel. Baldachinjának tetején kis angyalfejek, mellvédtámláin három dombormű található: A magvető, Mózes érckígyóval és Mózes a törvénytáblákkal. A kosár alja toboz alakú díszítményben végződik. (A régi fő- és mellékoltár ugyanilyen stílusú volt.) A hajóban a Szentháromság és Mária mennybevitele látható a mennyezeten. A Mária-oltár két oldalán található azoknak a galgahévízi híveknek a névsora, akik a világháborúkban hősi halált haltak. A régi padok barokk jellegűek, mozgalmas, csigavonalas rajzolattal készültek. A felújításkor modern vonalú padokat készített Lukács Árpád.
A templom előtt álló későbarokk kőkereszt 1773-ban készült, magas, toszkán oszlopon áll. A korpusz mozdulata mértéktartó, az arc kifejező erővel bír.
A templomkert keleti részén található a Szentháromság- oszlop, mely szintén barokkos, valószínűleg a XIX. század első felében készítették homokkőből.
Az 1697. évi Canonica Visitati szerint Hévízen lakott Zolnay János plébános, és Tura a fiókegyháza volt. Ettől az időtől fogva voltak az egyházközségnek állandó plébánosai:
Zolnay János 1697 előttől 1703
Koricsánszky László 1703
Szúnyog Pál 1704
Makay István 1710-1718
Szabó István 1718-1726
Gergelyffy Sándor 1726-173
P. Alfonz piarista 1739-1743
Béress József 1742-1748
Illyés Ferenc 1748-1754
Ecsédi Ferenc 1754-1758
Rohács Endre 1758-1760
Pruczkay János 1760-1761
Bunkóczi Ferenc 1761-1768
Ferentzffy József 1768-1776
Farkasdy János 1776-1781
Virazdy Endre 1781-1802
Laczkovits Vencel 1802-1854
Povedák István 1854-1876
Horváth József 1876-1898
Kemény Géza 1898-1928
Pócz Mihály 1928-1933
Atzél Aladár 1933-1958
Nagy Árpád 1958-1999
Dlubala Róbert SDS 2000-2009
Miklusiak Krzysztof (Kristóf) SDS 2009-2020
Zahar Béla 2020-
1802. április 24-én kelt iratban Laczkovits Vencelt bízták meg a hévízi plébánia vezetésével, aki 52 évig szolgálta az egyházközséget. Széles látókörű ember volt, aki a korabeli szellemi követelményeknek minden vonatkozásban megfelelt. Könyvtárát a helyi plébániának adományozta.
Nagy gonddal ügyeltek az egyházközség vezetői arra is, hogy elegendő és megfelelő templomi felszerelés álljon rendelkezésre, hogy az egyházi épületekben keletkező romlásokat kijavítsák, a templom belsejét felújításokkal, festéssel tényleg az áhítat házává tegyék.
Kemény Géza 1902-ben pályázat útján lett plébános Galgahévízen. Az ő idejében átépítették a plébániát, és két új iskolát szerveztek.
1933 januárjában Atzél Aladárt nevezték ki a falu plébánosának. Munkájával megerősödött a ministránsok csapata, a Mária-lányok tevékenysége, az ifjúsági szervezetek: a Szívgárda, a KALOT és a KALÁSZ működése. A lelki gondozás mellett gondot fordított arra is, hogy a templom és felszerelési tárgyai megfeleljenek a kor követelményeinek, s külsőségekben is hirdesse a belső értékeket. Szorgalmazta a missziós találkozókat, rendszeresen vezette híveit a búcsújáró helyekre.
Az ő szolgálata alatt 1944. november 19-én vonult be az orosz hadsereg a faluba, a templom ablakai betörtek, tetőzete, falazata megsérült, a kóruson és a sekrestyében is dőzsölés nyomai voltak láthatók, a miseruhákat, értékeket elhurcolták.
A háború befejeztével a megváltozott politikai helyzetben a kormány az egyházközségek betéteit zárolta, így csak a hívek összefogásával tudták elhárítani pl. a tetőzet további romlását.
A megváltozott viszonyok a hitéletben is visszaesést okoztak, a plébános 1947-es a püspöki kar felé terjesztett jelentésében beszámol arról, hogy a híveket fokozott anyagiasság jellemzi, a vallásgyakorlás megszokásból történik, szól a fiatalok megváltozott szokásairól.
Az egyházmegye püspökének vigasztaló szavai, a Credo vallásos egyesület megszervezése, a zarándoklatok megerősítették a plébánost abban, hogy a lehetőségek között lelkipásztori munkáját lelkesedéssel, jól végezze.
Amikor 1956-ban az ország belső helyzete egyre feszültebbé, bizonytalanabbá vált, akkor érkezett a faluba Nagy Árpád. Először adminisztrátorként, káplánként működött, majd 1958-tól ő lett a falu plébánosa. Tevékenysége elismeréséül szolgáltak azok az egyházi méltóságok, amelyekkel elöljárói kitüntették.
Az elkötelezett, mélyen gyökerező hivatástudattal, munkabírással megáldott lelkipásztor működése alatt került sor az új főoltár megépítésére, a szentély és a hajó padozatának kicserélésére, a Mária-oltár felújítására, majd a külső részek rendbehozatalára is.
Az ő áldozatos, példamutató élete emlékezteti a híveket, és egyben kötelezi őket arra, hogy a mostani politikailag, kulturálisan szabadabb viszonyok között tovább folytassák a megkezdett munkát, amelynek segítségével a lelki élet kiteljesedését megvalósítják.
1999-2020. július 31-ig lengyel származású szalvatoriánusok vezették a galgahévízi egyházközséget.
Az ő működésük alatt került sor a plébánia, a templomudvar és templom épület külső felújítására, a templomfalak nedvesedésének kiküszöbölésére.
Az általános lelkipásztori feladatok mellett nagy gondot fordítttak a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozásokra, ápolták a régi liturgikus hagyományokat, megismertették galgahévízi híveket a lengyel katolikusok lelkiségével.
2010. június 25-én és 26-án a galgahévízi egyházközség a VI. Váci Egyházmegyei Találkozót szervezte, amelyben több mint 4 000 fő vette részt.