Galgahévízi - Történet

Az apátság

Galgahévíz határában már a korai középkorban települések léteztek. A fennmaradt oklevelek a XIII. század elején hírt adnak a hévízi apátról, aki a –valószínűleg- bencés kolostor elöljárója volt, sőt egy monostor is állt a Szent András- part néven ismert dombon, melynek alapfalait Arányi Lajos megtalálta.

Pázmány Péter régi okmányokban említett, de ismeretlenrendű apátságok közé sorolta a hévízit, s azt írja róla, hogy 1221-ben már fennállott. Később a Királykönyv a Váczi Egyházmegyének tulajdonította.

Ezek az okmányok csak Hévíz és az egykor létező településeknek a birtokosairól tudósítanak bennünket, a hitéletre vonatkozó adatok is kimerülnek a monostor kegyúri jogának említésével. Az apátság fennállásakor bizonyára az itt lakó szerzetesek gondozták a hívek lelki életét.

Hogy a mai Galgahévíz területén mikor alakult meg az első középkori falu, pontosan nem tudjuk, a további évszázadokról nincs olyan adat, amely a falu vallási gyakorlatára, annak szervezettségére utalna.

(A néhány évszázaddal ezelőtti adatokban két forrásra támaszkodhatunk: az ún. Törzsvagyonkönyvre, melyet a község akkori plébánosa, Horváth József vetett papírra, a másik Chobot Ferenc nevéhez fűződik, aki a Váci Egyházmegye történeti névtárát állította össze.

Templomépület

Az 1673. évi Pongrác-féle térképen látható a falu temploma, mely Szent Miklós tiszteletére ajánlott kicsiny fatemplom volt, melyet a Törzskönyv szerint a XVIII. század elején építettek a hívek filléreiből Makay István irányításával, aki az első plébános volt itt.

1718-ban szintén ők szilárd anyagból új templomot kezdtek építeni, amelyet 1722 fehérvasárnapján szentelt fel Berkes András püspök és váci nagyprépost.

E templom ékesítésében szerepe volt Szabó István és Bunkóczi Ferenc plébánosoknak is. Mivel néhány évtized alatt szűknek bizonyult, 1786-ban herceg Esterházy Miklós kibővítette.

A főoltár képe 1793-ból származik, Szent Miklós püspököt ábrázolta.

1869-ben tízváltozatú Mózer- féle orgona, 1882-ben keresztelőkút és gyóntatószék is készült.

A belső teret a padok négy felekezetre osztják. Elegendő lobogó és kellő számú miseruha állt rendelkezésre. A templom belső megvilágítását két függőcsillár is szolgálta. A kegyúr a templomot 1880-ban restauráltatta, majd a következő évben a hívek adományából belülről is kifestették. 1958-ban már így látta a műemlékleíró: A falu temploma téren álló, egytornyos, későbarokk épület, gotizáló támpillérek erősítik. A torony nyújtott, sarkain toszkán jellegű lizénák. Belső tere öt boltszakaszos, csehsüveg boltozatokkal fedve. Enyhén kiugró pillérek választják el az egyes boltszakaszokat, golyvázott párkányokkal. A főbejárati oldalon ívelt vonalú karzat. A coft stílusú szószék fából készült, fehérre festették, aranyozott, füzéres, rozettás díszítéssel. Baldachinjának tetején kis angyalfejek, mellvédtámláin három dombormű található: A magvető, Mózes érckígyóval és Mózes a törvénytáblákkal. A kosár alja toboz alakú díszítményben végződik. (A régi fő- és mellékoltár ugyanilyen stílusú volt.) A hajóban a Szentháromság és Mária mennybevitele látható a mennyezeten. A Mária-oltár két oldalán található azoknak a galgahévízi híveknek a névsora, akik a világháborúkban hősi halált haltak. A régi padok barokk jellegűek, mozgalmas, csigavonalas rajzolattal készültek. A felújításkor modern vonalú padokat készített Lukács Árpád.

A templom előtt álló későbarokk kőkereszt 1773-ban készült, magas, toszkán oszlopon áll. A korpusz mozdulata mértéktartó, az arc kifejező erővel bír.

A templomkert keleti részén található a Szentháromság- oszlop, mely szintén barokkos, valószínűleg a XIX. század első felében készítették homokkőből.

Plébánosok

Az 1697. évi Canonica Visitati szerint Hévízen lakott Zolnay János plébános, és Tura a fiókegyháza volt. Ettől az időtől fogva voltak az egyházközségnek állandó plébánosai:

Zolnay János 1697 előttől 1703

Koricsánszky László 1703

Szúnyog Pál 1704

Makay István 1710-1718

Szabó István 1718-1726

Gergelyffy Sándor 1726-173

P. Alfonz piarista 1739-1743

Béress József 1742-1748

Illyés Ferenc 1748-1754

Ecsédi Ferenc 1754-1758

Rohács Endre 1758-1760

Pruczkay János 1760-1761

Bunkóczi Ferenc 1761-1768

Ferentzffy József 1768-1776

Farkasdy János 1776-1781

Virazdy Endre 1781-1802

Laczkovits Vencel 1802-1854

Povedák István 1854-1876

Horváth József 1876-1898

Kemény Géza 1898-1928

Pócz Mihály 1928-1933

Atzél Aladár 1933-1958

Nagy Árpád 1958-1999

Dlubala Róbert SDS 2000-2009

Miklusiak Krzysztof (Kristóf) SDS 2009-2020

Zahar Béla 2020-

1802. április 24-én kelt iratban Laczkovits Vencelt bízták meg a hévízi plébánia vezetésével, aki 52 évig szolgálta az egyházközséget. Széles látókörű ember volt, aki a korabeli szellemi követelményeknek minden vonatkozásban megfelelt. Könyvtárát a helyi plébániának adományozta.

Nagy gonddal ügyeltek az egyházközség vezetői arra is, hogy elegendő és megfelelő templomi felszerelés álljon rendelkezésre, hogy az egyházi épületekben keletkező romlásokat kijavítsák, a templom belsejét felújításokkal, festéssel tényleg az áhítat házává tegyék.

Kemény Géza 1902-ben pályázat útján lett plébános Galgahévízen. Az ő idejében átépítették a plébániát, és két új iskolát szerveztek.

1933 januárjában Atzél Aladárt nevezték ki a falu plébánosának. Munkájával megerősödött a ministránsok csapata, a Mária-lányok tevékenysége, az ifjúsági szervezetek: a Szívgárda, a KALOT és a KALÁSZ működése. A lelki gondozás mellett gondot fordított arra is, hogy a templom és felszerelési tárgyai megfeleljenek a kor követelményeinek, s külsőségekben is hirdesse a belső értékeket. Szorgalmazta a missziós találkozókat, rendszeresen vezette híveit a búcsújáró helyekre.

Az ő szolgálata alatt 1944. november 19-én vonult be az orosz hadsereg a faluba, a templom ablakai betörtek, tetőzete, falazata megsérült, a kóruson és a sekrestyében is dőzsölés nyomai voltak láthatók, a miseruhákat, értékeket elhurcolták.

A háború befejeztével a megváltozott politikai helyzetben a kormány az egyházközségek betéteit zárolta, így csak a hívek összefogásával tudták elhárítani pl. a tetőzet további romlását.

A megváltozott viszonyok a hitéletben is visszaesést okoztak, a plébános 1947-es a püspöki kar felé terjesztett jelentésében beszámol arról, hogy a híveket fokozott anyagiasság jellemzi, a vallásgyakorlás megszokásból történik, szól a fiatalok megváltozott szokásairól.

Az egyházmegye püspökének vigasztaló szavai, a Credo vallásos egyesület megszervezése, a zarándoklatok megerősítették a plébánost abban, hogy a lehetőségek között lelkipásztori munkáját lelkesedéssel, jól végezze.

Amikor 1956-ban az ország belső helyzete egyre feszültebbé, bizonytalanabbá vált, akkor érkezett a faluba Nagy Árpád. Először adminisztrátorként, káplánként működött, majd 1958-tól ő lett a falu plébánosa. Tevékenysége elismeréséül szolgáltak azok az egyházi méltóságok, amelyekkel elöljárói kitüntették.

Az elkötelezett, mélyen gyökerező hivatástudattal, munkabírással megáldott lelkipásztor működése alatt került sor az új főoltár megépítésére, a szentély és a hajó padozatának kicserélésére, a Mária-oltár felújítására, majd a külső részek rendbehozatalára is.

Az ő áldozatos, példamutató élete emlékezteti a híveket, és egyben kötelezi őket arra, hogy a mostani politikailag, kulturálisan szabadabb viszonyok között tovább folytassák a megkezdett munkát, amelynek segítségével a lelki élet kiteljesedését megvalósítják.

1999-2020. július 31-ig lengyel származású szalvatoriánusok vezették a galgahévízi egyházközséget.

Az ő működésük alatt került sor a plébánia, a templomudvar és templom épület külső felújítására, a templomfalak nedvesedésének kiküszöbölésére.

Az általános lelkipásztori feladatok mellett nagy gondot fordítttak a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozásokra, ápolták a régi liturgikus hagyományokat, megismertették galgahévízi híveket a lengyel katolikusok lelkiségével.

2010. június 25-én és 26-án a galgahévízi egyházközség a VI. Váci Egyházmegyei Találkozót szervezte, amelyben több mint 4 000 fő vette részt.